Rövid sétának indult.
A Budai Sárga a Budaörstől Esztergomig futó sárga sáv jelzésű út budai része, ami Nagykovácsitól északra, a Pilisszentivánt átszelő Aranyhegyi-pataknál csatlakozik a Pilisi Sárga útvonalához. Mély völgyek, pazar panorámájú sziklaszirtek közt, leginkább magas fák lombkoronáival árnyékolt erdei utakon halad, feltárva a hegység értékeit. Egy biztos: aki rálép a mintegy harminchat kilométeres budai útra, aligha fog megállni a pilisszentiváni templomnál, ahogy a lépcsősor túloldalán meglátja a sötéten terpeszkedő Pilis-hegység vonulatait. Az élmény akkor a legteljesebb, ha a budai parkerdő gondozott sétányairól áttér a pilisi erdőségek vadregényes ösvényeire és megtapasztalhatja a kilátást előbb a Budai-hegységtől a Pilis felé, majd a Pilisi-hegységtől visszatekintve, Buda ormainak irányába.
Én csak sétálni akartam. Aztán ez lett belőle. Kivételesen nem volt tervem, túraajánlóm, itinerem, csak egy szürke tél után kiürült szervezetem, ami a zöldbe vágyott. Virágokat, lepkéket kerestem és egy széles utat, bonyodalmak nélkül. A Normafa ideális kiindulópont, a sok kiránduló hamar szétszéled, Makkosmária felé már nem sokan járnak, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Kezdetben minden apró virág megállított, rigók kotorásztak az avarban, lassú volt a haladás. Végül a Csacsi-réten választottam a színek közül: a napsárga nyert, Budaörs felé.
Alig léptünk az útra, máris letértünk róla. Piktortégla üregek mellett haladunk el, ahonnan egykor budai festékföldet bányásztak. Hőforrások által kioldott fehér, szürke vagy sárga agyagporát, mint alapozófestéket vízzel keverték, kiszárították és tégla formában árulták a helyi sváb családok. Nem messze innen, Makkosmária kegytemplománál több, mint kétszáz éve imádkoznak minden fogságban, vagy szenvedélye fogságában élő emberért, eleinte a tölgyfán függő szentképnél, később a mellé épült templomban. Előtte játszótér, padok, esőbeálló, kút, mégsem pihenünk, a sorompón át újra az erdőbe tér az út.
A Piros jelzés kitérőjén farakások mellett erdei gyöngyköles hajladozik. Fiatal bimbói lilák, kinyílt virágfejei kékre váltanak, miközben a beszűrődő tavaszi napfényt keresik. Két rigó kergeti egymást a lombok közt, aztán a szénfekete hím egy ágon hintázva trillázni kezd, miközben élénk tekintetével felénk sandít.
Rövid sétával érjük el a Végvári vagy Szent Mihály-szikla kúpját. A hévizek által keményre cementált hét méteres dolomitoszlopot a magasból fák lombja legyezgeti, de még így is kiemelkedik környezetéből. Kemény kőzete ellenáll az időnek, mint rokonai: a Tündér-szikla és az Ördög-orom. Emelkedni kezdünk lassan, kitartóan, míg balról ismét befut a sárga jelzés.
Az ösvény egyre keskenyebb, a hegyoldalban hullámzik tovább. Kidőlt fák alatt bújunk át, vagy kerülgetjük, némelyiken a vele dőlt sárga jelzés fekszik. Lassan kitágul a tér, jobbra karcsú repülők vitorláznak, de bal oldalt is van látnivaló: Sorrento sziklái. Hunyorogva próbálom felidézni az olasz tengerpart szikláit a kék éggel, tengerrel, miközben a hajó Capri felé visz. Most ennyivel is beérem. A morzsalékos dolomit finom porán nyomot hagy a cipőtalp, a következő szél söpri csak el. A kőtaréjok sárgán metszik a kék eget, fenyőillat terjed a levegőben.
Rövid pihenő után kezdjük meg az ereszkedést a Szekrényes-hegy oldalában, ez már a Budaörsi kopárok védett övezete. Tavaszi hangulat, a napsütötte foltokon vad kakukkfüvek és kékszemű veronikák nyílnak.
A fák között egy bíboros kosbor ritka példánya. Még nem nyílt ki teljesen.
Bibircses kecskerágó szirmain tör át a napfény. Ritkán látni olyan növényt, aminek barna színű virágai vannak. Egy leírás szerint földigiliszta szagú, én nem éreztem.
Az ösvény a Csíki-hegyek közt kanyarog, előbb a Ló-hegy, aztán a Csík-hegy és a Kis Csík-hegy oldalában. Alacsony fák lombjai közt időnként feltárul a budaörsi panoráma egy-egy szelete, a sziklagyep növényei: épp kibomló árvalányhaj, divatos sötétrózsaszín magyar szegfű hajladoznak a lábunknál.
Salamonpecsét zöld fodros, fehér szoknyájú virágai harangoznak a szélben.
Végre, a sárga kereszt jobbra térít a mai séta csúcspontja, a Huszonnégyökrös-hegy csúcsa felé. Az első kilátóponton sokan pihennek, élvezik a budaörsi kilátást, itt nem ülünk le. A második ponton áll a csúcsjelző betonoszlop, aminek elérése akár nagy teljesítmény is lehetne, de még mindig nem itt van a cél. Futók haladnak el mellettünk, mi is tovább megyünk a kies sziklaszirt felé, ahonnan a mai séta legszebb panorámája tárul fel: a környező hegyek erdővel borított, csúcsos-lankás vonulatai.
Minden hegy csak domb, de mégis hegyvidéki hangulatot kelt a zöldbe borult táj. Új nézőpontban tűnnek fel az eddig bejárt magaslatok, a meredek sziklaletörés lábánál terpeszkedik a Budakeszi-árok.
Rövid erdei ereszkedő vezet a város első házaihoz, lejtős utcákon megyünk a jelzés után. Kislányok limonádét kínálnak egy napernyő alatt, a környéket bodzaillat lengi be, a napos kertekben kinyíltak az első rózsák. Zebra visz át a buszmegállóhoz a kihalt Csíki csárda fehér épülete mellett, lehuppanok a kispadra, aztán a forgalmas autóút zajából még felpillantok a nyugodtan álló hegyek felé.
A túra adatai:
A túra hossza: 10 km, 293 m fel, 587 m le
Terepviszonyok: könnyen járható erdei utak, ösvények
Vízvételi helyek: 1. Normafa; 2. Makkosmária
