LÁTTAM

Közép-Dunántúli Piros: Isztimértől Mecsértelepig

2021. július 30. 19:38 - Láttam

Lepókhálóztam a Burok-völgyet

 fenyfa.jpg
Amikor hosszadalmas vándorútra lépünk, lepjük meg magunkat: kezdjük a közepén, megteremtve az irányváltás szabadságát. Az utóbbi időszak nagyobb esőzése miatt, a kezdeti szakasz fő attrakciója, a Cuha-patak küzdelmesebbnek tűnő gázlóit a Burok-völgy hűvös, párás félhomálya váltotta fel. A Közép-Dunántúli Piros ezen szakasza kellemesebb klímát ígért a városi forróság helyett, és a lábam is száraz maradt. A színes pillangók, a serényen ügyködő fakopáncsok jelenléte azonban csak látszat: boszorkányok, manók, tündérek és az összes, hajdan jegyzett bakonyi betyár szelleme lebeg a pókhálók fonalán.

Isztimér. Nem várt meg a reggeli harangszó. A templom melletti kocsma teraszán a törzsközönség ejtőzik, a napindító szörpökkel. A kocsmáros készséggel mutat rá a túrapecsétre a buszmegálló falán, amit a másik irányból közelítve nehéz észre venni. A bélyegző szép lenyomatot ad, a mellette álló kék kút friss vizet, indulhat a nap. Néhány lépéssel a református kistemplom mellett a Piros felkanyarodik az elkerített legelőkkel szabdalt domboldalra. A barackosban gyümölcsök kerülnek a ládába, onnan a teherautók platójára, szállításra készen. Vadnyúl helyett, mely az elmaradhatatlan erdei túrák szereplője, egy vörhenyes bundájú róka inal a cserszömörce bokrok közé, miközben kétszer is visszapillant. Majdnem egyenesen megyek tovább, de a távvezeték lábánál jobbra irányítanak. Két  túrahölgy érkezik rövid nadrágban. Azért rákérdezek: nem, nem a Burok-völgyből jönnek, de sok sikert kívánnak, gratulálnak a hosszú nadrághoz. 

isztimer.jpg

Piros és Kék összefonódva vezet az erdőbe, ahová tábla tiltja a belépést. Nincs lőgyakorlat, szabad az út tovább. Éles balkanyar kerül a Burok-völgy fölé, a Burok-part erdejébe. Ismerős a hely: két tavasszal ezelőtt, ibolyaszőnyegen vitt a Kék, az ellenkező irányba. Már akkor vonzott a mélység, tudtam, visszatérek. Fiatal fa állít meg: Kékek egyenesen, a Kék keresztesek és a Pirosak még meggondolhatják magukat - egyébként jobbra, a morzsalékos lejtőn. Óvatosan ereszkedek a keskeny csapáson, lábam mellett mély völgy szakad le, alján hordalék. A lejtő szelídül, puha avarba lépve, újabb fa jelzi, ennél már nincs lejjebb. Napfény pettyek villannak pislákolva a levelek élén, panaszos madárhang hasít a levegőbe, az út kisimul, a térerő eltűnik: ez a Burok-völgy.

a_volgyben.jpg

A patakvölgyben hiába keresek patakot, nagyobb esőzések után gyűlik csak víz a mederben, amit a dolomit el is vezet a mélyebb rétegekbe. Az egykori vízfolyás alapos munkát végzett a magas partfal kialakításakor. Egyesek szerint azonban szó sem volt vízfolyásról, inkább tektonikus törésről, amely mentén a fennsík kőzetanyaga szétnyílt. Amint a két tábor megegyezésre jut, ennek tudatában, a turisták is nyugodtabban alhatnak.

akadaly.jpg

Egyre ügyesebb leszek lólengésben, ollózásban, limbóhintóban, ahogy a kidőlt fatörzsek alatt, felett, mellett haladok tovább. A Piros határozottan mutatja az irányt, de ha nem mutatná, akkor is csak egy út van: előre. Rég járt erre takarító, a fejemmel pókhálózom a terepet. A pókok majd pár órás munkával újra szövik ugyanazon mintázat alapján, ugyanúgy. Még a világűrben is ugyanazt a szabásmintát használnák, csak vékonyabb szálakkal. A vízfolyás dzsungelében felvillan a régi Kék jelzés. Az ősturisták itt küzdötték át magukat csővázas hátizsákjaikkal, maguk előtt tolva kilométer számlálójukat. Merre lehet az a kerék? 

barlang.jpg

Csalánból kereskedelmi mennyiséget lehetne nyerni, ha nem volna fokozottan védett, a területtel együtt. A szú is nyugodtan rághat, családjával együtt - így már szúvak - itt leginkább a csillag alakzatot kedvelik. Minden családtag saját járatot rág, nem keresztezik egymás útjait. Több család több csillagot alkot a fa testén, lakótelepet építve. Fatörzsek lisztes hordalékát sepregetem a tenyeremről, miközben a magas kőfalakat kutatom, betyár barlangok bejáratát keresve. Sobri Jóska ízületi gyulladására kifejezetten hasznos lehetett ennyi csalán. Savanyó Jóska a Piros kereszten lakott, a kanyaron túl, míg szíven nem lőtte magát. Túrázó jön szemből, azt mondja, arrafelé már nincsen bozót. Egy szikla oldalában, éles jobb kanyarral mászunk fel, a túloldalon le, a Bükkös-árokba. Két méteres csalánerdő. Akkor a fiú nem innen jött. 

szuvak.jpg

Az árokból fokozatos emelkedő vezet ki, a térerő visszatér. Kétségbeesett hölgy kérdi, csoportjával merre haladjon tovább, eltévedtek. Kiderül, térképük is van. A gond az, nem tudják, hová akarnak menni. Egymás szavába vágva vitáznak, végül lestoppolnak egy terepjárót. Elválunk. A széles erdei út a Hárs-hegy csúcsáig emelkedik, ahol a  jelzések már alig férnek el az útjelző táblán. A Hamuház fagerendás épületénél hamuégetés helyett, élénk turistaélet zajlik. Lerepül a zokni, kiszabadulnak a lábujjak, rövid nadrág váltja a hosszút, a szégyenletesszürke fehér póló is vállalhatatlan. Két óra van, öt óra elteltével eresztett el a völgy. Kétlábú útjelző tábla tartja a pecsétet, a kereszteződésben. 

hamuhaz.jpg

A fennmaradó kilométerek széles erdei utakon, árnyas fák lombjai alatt vezetnek Kisgyónig, ahol a kerítésen, gyermekmagasságban felszerelt pecséttel a térdemen bélyegzek. Előtte, egyetlen helyen tér le a Piros a kényelmes útról jobbra, be az erdőbe, ahol gonosz emberkísérlet zajlik a szúrós szederindákkal, csalánnal, kidőlt fákkal, sűrű cserjékkel benőtt aligösvényen. Ez kerülhető, amennyiben az úton maradunk. Kisgyón libái észrevettek. Szekérúton, hűs, homályos bükkerdőben halad az út a Gaja-patak árteréhez, a kis hídig, ahonnan éles balkanyarral fordulok az országútra. A buszmegállók mellett jobbkéz felől a domboldalban, a logikus párosítású, orvosi rendelő - dohánybolt falán lógó szelencéből emelem ki az aznapi utolsó pecsétet. 

virag.JPG

 A túra adatai:

Táv: 26 km

Szint: +422, -482

Vízvételi helyek: 1. Isztimér, kocsma előtti kút; 2. Mecsértelep, nyomóskút. Az útközben érintett források vize nem iható.

Terep: a völgyben közepesen nehéz, a Hamuháztól könnyű, erdei út Mecsértelepig, amennyiben kihagyjuk a letérést a bozótosba.

Pecsételő pontok: 1. Isztimér, a buszmegálló deszkafalán; 2. Hamuház, a kétlábú információs táblán; 3. Kisgyón, a Természetbarát Telep kerítésén (OKT bélyegző); 4. Mecsértelep, a rózsaszínű dohánybolt - orvosi rendelő falán.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lattam-irom.blog.hu/api/trackback/id/tr8516642886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horvabe · https://www.kektura.click.hu 2021.08.03. 09:56:19

Gratulálok a poszthoz és az épp induló blogoz is! Különleges, egyéni stílusod van, még szívesen olvasnék többet tőled!

Láttam 2021.08.06. 20:25:58

@horvabe:
Köszönöm szépen. Már készül a következő bejegyzés. Én is szeretnék gratulálni a te blogodhoz, nagy hasznát vettem az OKT bejárásoknál.
süti beállítások módosítása