Ozi és Helt, Mátyás és Márkus: mesék a Tési fennsíkról.
A legkényelmesebb turista délben kezdi a túrát. A nap magasan jár, az árnyékok élesek, határozottak, a hajnali harmat rég felszállt. A tési buszforduló kis váróterménél csak az a hat ember áll, akik a nap hátralévő részében együtt is maradnak, a piros jelzést követve. I. világháborús emlékmű, templom, Szélmalom ABC. Pár lépés kitérő a Táncsics Mihály utcán, ahol tábla jelzi a múzeum bejáratát. A kapu csukódik, még mindig nem látom azt, amiért jöttem. Kovácsműhely mellett, kis ösvényen követem a macskát, aztán kilépek a kertbe.
A kert végében két szélmalom áll, Helt József és Ozi János egykori molnárok telkén. Jobbra a nagyobb, idősebb, Helt-malom, balra a kisebb. Jobbra indulok. A kulcs a zárban, az ajtó nyitva. A három szintes kőépület 1840 óta áll, fénykorában akár napi négy mázsa gabona is átfutott a két pár őrlőkövön. Patak, folyó nincs errefelé, de a szélre mindig lehet számítani, még ha szeszélyes is. Az egykori molnár mindenre ügyelt, mindenhez értett. Mérte az árut, karban tartotta az épületet, az őrlő szerkezetet, időnként megfaragta a 3-6 mázsás malomkövet, ha az elkopott. Idővel a faragómolnár vette kezelésbe a köveket, a lisztesmolnár a lisztkészítéssel és az értékesítéssel foglalkozott. Na, meg a pletykákkal. Míg a liszt készült, a hírek is körbeértek.
A modern molnár inkább üzletember: a legjobb minőségű lisztet, a legelfogadhatóbb áron szerzi be, felügyeli a malomüzem forgalmát, írányítja az alkalmazottakat, akiknek száma, a gépesítéssel egyre fogy. Kevesebb fizikai, több papírmunka. A lisztek minősége eltérő: a tömegtermelésre szánt kenyérliszt lisztkezelő szereket, adalékanyagokat tartalmaz, a minőségi, kézműves piacra kerülő liszt tiszta, minőségi búzából készül.
A hatlapátos malmok ritkaságnak számítanak, nem csak a vidéken, de a kontinensen is. Előnyük, hogy ha az egyik eltörik, megjavítható a malom leállítása nélkül is. Alacsonyabb kapacitással, de továbbra is működhetnek, a javítás időtartama alatt. A molnár dolga figyelemmel kísérni a szél irányát, erősségét, keresni a legoptimálisabb időjárási feltételeket. A tési malmok holland típusúak, sisakjuk szélirányba forgatható, az őrlés leállítása nélkül. Nagyon erős szél esetén is folyik tovább az őrlés nemúgy, mint a korábbi évszázadokban, amikor a még rögzített sisakon túlpörgő malomkerék által keltett surlódás tüzet is okozhatott a malom épületében. Mekk Elek malmocskája is emiatt repült el a Kerekecske-dombocskáról.
Az Arany János utcai Piros helyett, a kereszteződésnél balra, a fennsík felé vezet a mai út. A beton elfogy, a növényzettel benőtt szekérnyom egyre távolodik a falutól, a szélmalmok innen már nem látszanak. Tehénbőgés, madárcsicsergés váltja fel az emberi zajokat. Őszi kikerics halványlila szirmai hajladoznak a szélben, belül finoman rezgő, sárga porzókkal. Mintha visszaforgatná az időt: előbb érlel magot, azután virágzik hamvasan, mikor körülötte minden más virág elfonnyadt. Távolról csodáljuk, minden része mérgező. A colchisi királylány, a tragikus hősnő, Médeia teremtette és használta gyilkosságaihoz, a mai kutatók, sejtosztódást gátló tulajdonságai miatt, a rák ellenszerét keresik benne. Méreg vagy gyógyír: az adagolástól függ.
Csaknem öt kilométer a szeles, kopár dolomit fennsíkon, a hervadó, őszi virágok kórói közt. Szél borzolja a magas füvet, a színek rozsdába hajlóan fakók. A felhők habjai tempósan úsznak az égen, csend van, nyugalom. A távolban egy-egy facsoport tagolja a horizontot, közelebb, néhány magányos fa áll. Biciklizők jönnek szemből, megköszönve a helyet. A kiágazó szekérnyomokat figyelem, talán a közeli magaslesekhez vezetnek. A középkor óta gyakran vadásztak erre, azóta megcsappant a faállomány, a vadak száma viszont emelkedik.
Éles balkanyarral visz fel az út 508 méterig, Márkus szekrényéhez. A legendás szekrény nem bútor, hanem hegy. Mátyás király tréfás kedvű, csípős nyelvű, enyves kezű udvari bolondja, Márkus nevét őrzi, aki szeretett ezt-azt elcsenni a királyi udvarból. Mikor egy újabb serleg eltűnt, a király elővette a bolondot, aki annyit mondott, a serleg a szekrényében van, csak azzal együtt hajlandó visszaadni, de azt a szekrényt még a nagyerejű Kinizsi Pál sem tudná a felség elé vinni. Mátyás hitetlenkedett, majd fogadást ajánlott: ha ez így van, Márkusé a kincs. A bolond ehhez a hegyhez vezette a királyt, melynek hasadékában a serleg rejtőzött, egyéb míves tárgyakkal együtt. Kinizsi tényleg nem tudta volna elmozdítani a hegyet, a bolond megtarthatta a kincseket. Hogy Márkus létező személy volt-e? A kutatók szerint nem. Legalább is ebben a formában biztosan nem. Az ókori Markalf alakja Salamon királyig vezethető vissza, aki folyamatosan tréfát űzött a bölcs királlyal, míg végül úgy megsértette, hogy halállal lakolt - volna, ha ebből is ki nem vágja magát. Kérte, hogy az általa kiválasztott fára akasszák, ám az egész királyságban nem talált egyetlen alkalmas darabot sem. Markalf vicces történetei a középkorban is népszerű ponyvakiadásnak számítottak, így a vándormotívumot minden nép a maga képére formálhatta.
Szekrény helyett, kis dobozka őrzi az aznapi második pecsétet, egy göcsörtös tölgyfa repedezett törzsén. Néhány perc gyaloglás után a Piros jobbra, az erdőbe vezet. Árnyék, halk lombsusogás, madárpittyegés. Az út enyhe kaptatóval indul, de rögtön ereszkedni kezd a sziklafalak között. Szép, erdei séta, könnyű léptekkel. A nyolcadik kilométer letérőjét tábla jelzi, kis erdei pihenőhely rönkasztala mögött. Az alig járt ösvény szinte észrevétlenül vezet a szikla tetejére, Bátorkő, Pusztapalota romjaihoz.
A Szalók család nemigen gondolhatta, hogy váruk a 12. századból megéri a 21. századot. Vannak, akik szerint nem is érte meg: egyes kutatók állítják, Bátorkő vára nem azonos Pusztapalota itt látható romjaival. Innen mintegy 130 méterre Északnyugat felé találhatók az egykori Bátorkő sáncának maradványai avarral, törmelékkel fedetten. Időközben, az akkori birtokos Kont nemzetség korában felépülhetett a ma is látható lakótorony, az akkori Palota, melyet hadi célokra, később vadászatokra használhattak az egymást váltó tulajdonosok, meg persze Mátyás király, aki nem maradhat ki a Bakony várainak történetéből. Amikor a 15. században, Várpalota város ma is ismert várának elődje megépült, azt hívták Palotának, miközben ez a lakótorony pusztulásnak indult, innen kaphatta a Pusztapalota nevet, az egykori Bátorkő falait pedig elnyelte az erdő.
A mintegy 30 négyzetméter alapterületű, háromszintes lakótorony csonkját ágakon, gyökereken keresztül, kis kaptatóval közelítem meg. Fehér falai világítanak a napfényben, éles kontrasztot alkotva az erdő fáinak sötétzöld lombozatával. Egy kerékpár érkezik gazdája vállán, jobbra tűnnek el a fák közt, ahol egy rövidebb út vezet le a városba. Nem engedek a csábításnak, a Piroson járok. Marcona sziklafalak közt, a Vár-völgy turistákkal hirtelen benépesült, kellemesen hűvös, egyre szélesedő erdei útján, még öt kilométer séta Várpalotáig. A fák közt terjeng a sült szalonna, a tárcsán pirított hús illata, reccsen a tojáshéj. Harsány kiáltások hasítják a levegőt. A ritkuló erdő bozótsorra vált, a puha erdei talaj homokká válik. Várpalota külterületéről a Rózsakút utca vezet a várig, ahol a kis markoló mellett átvágva, letérő vezet a Múzeumkert Étterem tornácához. A pecsétet kérni kell, már nem merik kirakni. Cserébe, tintapárnát is kapok.
A túra adatai:
A túra hossza: 13,5 km
Szint: 95 m fel, 394 m le
Pecsételő pontok: 1. Tés, buszforduló; 2. Márkus szekrénye; 3. Várpalota, Múzeum Étterem
Vízvételi helyek: 1. Tés, nyomóskút; Múzeum; 2. Várpalota: Étterem, Buszmegálló, Vasútállomás
