Amikor semmi nem történik - és ez így van jól.

A tatabányai Vértes Center pályaudvarának sötét ürege és Vértessomló csendes, a reggeli napfény rózsaszínét visszaverő házai közti kontraszton tűnődve lépek le a buszról és indulok a temető irányába. Az egykori Somolya a rómaiak és a törökök elvonulásával a betelepített németségé lett, és kicsi hiányzott ahhoz, hogy a sok német névváltozat és elírás után ma ne a Zsemlét használják az elegáns Somló helyett. 

Az emelkedő betonút földútra vált, a Nagy-Somlyó lábától néhány lépéssel, az Eper-hegy oldalában halad tovább. Hegy, hegység helyett csak domb, dombság, de a szokás nagy úr, a magassági számokat felülírja a helyi hagyomány. A vértjüket eldobáló, hódítóként érkező, legyőzöttként távozó középkori német csapatok számára a domborzati fogalom másodlagossá vált, mikor utánpótlásuktól elvágva küzdötték át magukat az erdei ösvényeken. Kilátás helyett, a túlélés lett fontosabb. A Bödön-bükk platóján szemlélődve, sonkás szendvicset majszolva, a panoráma halvány kis képkivágatát figyelem, békében. 

Bükkszálak között ereszkedik a mélybe vágott ösvény a rugógyárhoz vezető útig, ahol a kék-piros jelzések keresztezik egymást. A Kék észak felé Vitányvárhoz, dél felé a Mátyás-kúthoz vezet, a mi utunk a Sáros-rét és a Mocsár-rét között a Szép Ilonka-forráshoz. Már megint itt járt Mátyás király, akinek mindhárom helyhez köze van. Vitányvár urát ő békítette ki a lányával, akit majdnem halálra éheztetett, mert az szerelmes lett a szomszédjukba. Szép Ilonkát is levette a lábáról, akit reménytelen szerelmében itt emésztett el a bánat. Emlékére forrást neveztek el, amit a turista utókor kiépített pihenővel egészített ki. 

Nem messze innen, kis Mária szobor áll a sziklás kaptató mentén, a becsatlakozó Mária-út egyik pontjaként. Éles jobbkanyarral a kaptató szelídebb, végül megállapodik a Macska-bükk gerincén, ahonnan lágyan átível a Körtvélyes-hegyre. Kis letérővel, némi létramászással, kapaszkodással a környék egyik legszebb körpanorámája tárul fel, egy geodéziai mérőtorony tetején. Az elhanyagolt torony kitárt bádogajtaja mellett felirat hirdeti: felmenni tilos... 

Minden lépésre vaspor pereg le a rozsdás létrafokokról, hálóikban pókok rezegnek, a betonhenger visszaszuszog. Öt emelettel feljebb a Vértes összefüggő erdősége hullámzik, amerre a szem ellát, távoli párafüggöny sejteti a Bakony, a Gerecse és a Budai-hegység vonulatait. 

Ereszkedő visz a tölgyek között, a Kis-Szállás-hegy oldalában a Terv út csatlakozó pontjáig, amin a jelzés balra irányít. Az egykori Szár Erdei Vasút nyomvonalát 1910-ben alakították ki, a háborúban megrongálódott síneket az '50-es években szedték fel és a Fáni-völgyig leaszfaltozott sáv ekkor kapta ezt, a korszakhoz illő, kevéssé romantikus elnevezést. 

Az utolsó négy kilométer kényelmes lejtőjén újabb útitervek születnek, míg a szem a pecsételőpontot keresi. Egy keresztnél bekanyarodva, az Aréna söröző zárva, a pecsét belül, marad a Royal presszó pecsét nélküli terasza tonikkal, és az elmélkedés. Hosszú betonút vezet a vasútig, emelkedővel. B vágány vagy A vágány nem mindegy, átjárás csak az aluljárón át. 

A túra adatai:

A túra hossza: 16 km, 378 m fel, 397 m le

Pecsételő pontok: 1. Vértessomló, Vértes Natúrpark tábla; 2. Szár, Aréna söröző (Rákóczi Ferenc u. 101.)

Vízvételi helyek: 1. Vértessomló, temető; 2. Szép Ilonka-forrás (nekem nem ártott meg); 3. Szár, utcai kék kutak az út mentén és a forrás a sárga jelzésen, a Forrás utca felé