Pest Megyei Piros: Gyömrőtől Isaszegig

2023. november 28. 20:00 - Láttam

A Gödöllői-dombságban

Emelkedünk.

Gyömrő, kora reggel. A vasútállomás büféje előtt két ember őrzi a csendet, ahogy mi is. Szendvicsünket majszoljuk, a kávéról meg jobb hallgatni. A romantika városa - hirdeti a festmény az aluljáróban. Az utcán alig járnak, békés, kertvárosi hangulat kísér néhány kanyaron át az utolsó utcáig, ahol egy szeméthalom mellett jobbra, nekivágunk a domboldalnak. Végre, emelkedő. Kitágul a tér, lankás ívek kéklenek a levegőben. Egy fa törzsén rozsdás dróttal lyukasztott papírlap, a maglódi túrázók szeretik a verseket. Bokorsor, erdősáv, nyugodt kanyargás, a dombtetőn lekerül a kabát is. Lábam előtt zöldes gyöngyházlepke nézi az árnyékát, csápja rezdül csak, mikor közelít hozzá az objektív lencséje. Válaszút: jobbra a Bajtemetés dombja egy katonai mérőtoronnyal, balra egyelőre semmi különös, mégis ezt az irányt választjuk. Az egykori rádiós katonai bázis nem túl hívogató, üregeit elfedi a gaz, az elhagyott bunkerek közt álló toronyba tilos felmenni. Vajon miért verhették agyon itt régesrég a Baj nevű kondást? Átellenben a budai hegyek ülnek a horizonton, az út elkanyarodik a szántás szélén. Levágjuk a kanyart, kikerülve egy árokba csúszott autót, aminek vezetője épp a véleményét próbálja elmondani a vele szemben parkoló másik autósnak.

A vas sorompón túl ereszkedünk, a fák között végre csend. Göcsörtös fűzfa áll a tisztás szélén, balra elhagyott ház, kutyaól. Ha van is kutya, nem vett észre. Az Isaszegi út betonja helyett jobbra, a Kishársas Lovarda felé kanyarodunk, néhány perc múlva erről minden kutya értesül. Egyikük rögtön, az első ház kerítése mögül a közeli bokrok közé szökik, csak egy árok választja el tőlünk, amit már nem ugrik át. Végre, egy macska.

"Ne porolj 500 m-ig!" - az autók lassítanak, mi meg nem számítunk. Balra, a dombtető felé, a csaholás is halkabb. Fent selyemkóró ősz frizuráját borzolja a szél, finom szálain megcsillan a napfény. Magjai szétszóródnak, irtani már késő. Nyári virágait kedvelik a méhek, üreges szárából ruhabélés készül, mielőtt minden itt élő növényt kiszorít. Jobbra, az erdő szélén kis szünet, teával.

Meglepetés: egy árnyas völgy. Két oldalát mohával fedett, kidőlt fák kötik össze, lent dús aljnövényzet burjánzik, a lombkoronában varjú károg. Kiszuszogunk belőle a kaptatón, fent szélesebb út jön. Rigó sandít a bokor alól, nézi, ahogy a fenyőtobozokat rugdosom. Láncra kötve, szomorú szemű kutya figyel az öreghegyi ház kerítése mögül, az udvaron félre dobott bicikli, a kapu nyitva. Vissza az erdőbe. Kis idő múlva, a széles tisztáson egy angyal áll.

Királyerdő. Csend, békesség. A kitárt szárnyú angyal mellett kőobeliszkek, fazsindelyes harangláb, terméskőfal: az isaszegi csata emlékhelye. Az erdő fái közt katonák nyugszanak.

Nagypéntek volt. A csata váltakozó sikerrel folyt, az erdő lángokban állt. Délután úgy tűnt, minden elvész, amikor Klapka visszavonult a bal szárnyon és a középen harcoló Damjanich hadosztálya sem tudott előrébb jutni az erős ellentámadás miatt. Görgei mentette meg a helyzetet: Klapkához vágtatott és meggyőzte a harc folytatásáról, aki összeszedte csapatát és erősítéssel, este kilenc órára Gödöllőig verte vissza a császári sereg egy részét. Középen és a jobb szárnyon nagy küzdelemmel, éjjel tizenegy órára sikerült kivívni a győzelmet. Innen már nem volt megállás: a tavaszi hadjárat végére Vác, Buda, Komárom felszabadításával az ellenséges hadak a nyugati országrészig szorultak vissza.

Kitérő a város feletti dombon álló kálvária és az Öregtemplom. Csúcsíves testét, karcsú, nyolcszögű tornyát egy Árpád-kori körtemplom és a tatárjárás után, az első isaszegi csata idejében hozzá toldott körkápolna kövei tartják. Barokk divat szerinti fazsindelyes, törtvonalú sisakján apostoli kereszt. Mindegyik kor hozzá tett valamit.

Komoly szakmai viták előznék meg ma azt a megoldást, amit a főhajó oldalát támasztó pillérek építésekor alkalmaztak. A vaskos, szögletes, barokk tömbök nagyrészt elfedik a befalazott, vésett kőkeretes kapuzatot és a mellette álló, egyszerűbb ajtót. A közel nyolcszáz éves épület megerősítve áll a dombtetőn, fehérrel festett tornya messziről világít. Lábától mi látunk el messze, a lent hullámzó Gödöllői-dombság erdőkkel borított, finom íveire, amerre következő sétánk vezet majd.