Sűrű erdő, kisvasúti töltés a hegyoldalban, száguldó szarvasbikák: az Öreg-Bakony ismét a legszebb oldalát mutatta.
A Hárskútra érkező buszról csak két utas száll le, velem együtt. A kora reggeli fények aranysárgán világítják meg az elhagyott kocsma épületét, amelynek oszlopán az aznapi túra első pecsétje lóg egy láncon. Kutyák pillantanak fel, néhányan egy-egy vakkantással jelzik, hol a helyem. A Rózsafa utca földútra vált, mely kaszálók, legelők mellett halad el. Lovak farka lengedezik a domboldalon, gazdájuk a kerítésre támaszkodva, egy mozdulattal parancsolja vissza a két juhászkutyát az útról a kerítés mögé, aztán viszonozza a köszönést. Szederbokrok lassítják a lépteket, gyümölcsük édes, tüskéik kihúzzák a nadrágból a szálat. Hófehér kupola villan a távolban: a Kőris-hegy radarlabdája. Az út menti fán fagyöngy élősködik, szalmabálák sora zárja a képkivágatot.
Bozótosok, kisebb erdőfoltok után az út az erdőbe kanyarodik, ahol a bezárt kulcsosház melletti pihenő oszlopán a pecsét összenyomdázott dobozkáját találom. Az Augusztin család új rönkháza a közelben áll elkerítve, a régi háztól néhány lépésre egy gondozott, füves területen. Szendvics, forró kávé és rövid pihenő után a Piros visszatérít az erdőbe. Kellemes séta a Felső-Hajag oldalában, amelyről az ereszkedő sem erőlteti meg a térdeket. Hirtelen zaj támad a bozótban: szarvas riad fel, agancsa kitépi a bokrok szövedékét. Párját keresi, bármi áron. Néhány perc múlva újabb riadalom: hat tagú fiatal szarvas csapat kerüli az erdei utat, nem várják meg, míg a kamera előkerül, nem is látszana belőlük túl sok a képen. Inkább csak gyönyörködöm a látványban: ez most a szarvasok ideje.
Jobbra piros kör jelzi a Tiszta víz-forrás letérőjét. A Bakony legbővízűbb forrásának vize nem iható, csak kis pihenésre alkalmas. Pápavár felé több irtásfolt jelzi, az erdészet megkezdte a Trianonnal elvesztett fenyvesek pótlására ide ültetett, ám azóta pusztuló erdő újbóli telepítését. A kitermelt fenyők helyét lomberdő veszi át, amely talán a klímát is jobban tűri majd. Néhány perc múlva ismerős látvány fogad: a Piros és a Kék utak hármas kereszteződése. A fára erősített pecsét felé a fejem elakad egy pókhálóban, érzem, ahogy a pók a nyakamon át menekül.
Az út legszebb része következik, a régi városlődi kisvasút egykori nyomvonalán. Mielőtt a Kék balra tér a bozót felé, a bal oldali tisztáson különös sziklacsoport tűnik fel: az ötszögben felállított Napkövek csoportja kelet-nyugati tájolásával spirituális üzenetet közvetít, az ember és a fény kapcsolatának legegyszerűbb módját. A középen elhelyezett oltárkövön fekve megszűnik a feszültség, enyhülnek a testben a blokkok, átjár a természet energiája. Hirtelen, autók zaja töri szét a védőburkot. A felvert por beborítja a hajat, szúrja a szemet, az orrot. A porfellegben látni is alig lehet, meg kell várni, míg eloszlik, hogy ismét visszatérjen a lelki egyensúly.
A széles betonútról az eredeti jelzés jobbra tér, a hegyoldal felé. Fakitermelés miatt nem az eredeti ösvény, hanem később, egy keréknyom kaptat fel a régi Franciavágás kisvasút nyomvonalára, ahol fénnyel pettyezett, sziklába vájt út vezet a hegyen át. Valaha öszvérek jártak rajta, a kitermelt fával megrakott kisvasút kocsijait vonszolva felfelé, ahonnan a kocsik és az öszvérek már külön-külön ereszkedtek le. A Kőris-hegyi és a városlődi kisvasúti vonalat később egyesítették, a régi vágányok szakaszos felszedésével. Mindig csak annyi sínt szedtek fel, amennyit máshol épp felhasználtak, ezzel a leglassabban, húsz év alatt megszüntetett sínpálya rekordját is felállították. A személyforgalom 1961-ben indult meg, 13 kilométeren, előbb dízel, majd motormozdonyokkal, mely 1976-ig üzemelt.
A hegyoldal bevágott sziklái közt áthaladva egy pillanatig hegyvidéki érzés fog el. A sötét, szürke sziklák tövében páfrányok tekerednek, a völgyben a Vörös János-séd kanyarog. Tuskó-hokedli az ebédlőszék, lombsusogás a zenei aláfestés az ebédhez. A kényelmes út tovább vezet a hegyoldalban Királykútig, ahol egy régi épület maradványai bújnak meg a bokrok között. A további szakaszon balra a kisvasút egykori hidacskája, jobbra egy kilátóponthoz vezető meredek, benőtt ösvény. A Witt-kilátó majd egy következő túra része. A híd pillérjére felmászva jól kivehető az 1950-es évszám, lent, a pillérek között keskeny csapás vezet a séd partjára.
Az út ereszkedik. Jobbra kis tavacska vize csillan, rajta békalencse, körülötte buja növényzet. Zsurlók lepik el a környéket, évmilliók óta létező fajuk legfrissebb példányai. Kövek, ágak loccsannak a vízbe, hogy egy jó fotó készüljön, ám ezek azonnal elsüllyednek a zöld szőnyeggel borított vízben. A nyár utolsó virágai kékek, lilák, lassan ezek is elnyílnak.
Az ösvény többször keresztezi a patak medrét, farönkökön, köveken átjutva evickélek tovább. Több, kisebb tavacska víztükre csillan, míg az aljnövényzet egyre magasabb lesz és el nem fedi őket. Hangos kuruttyolás hallatszik alulról, madárcsicsergés felülről, a lombok zúgásának kíséretével. Embermagasságú csalános nehezíti a haladást, kikötve a cipőfűzőket.
Motorzaj, kutyaugatás: a civilizáció első hangjai. Szemből kis csapat jön, strandpapucsban, rövid nadrágban, a csalán visszafordítja őket. Néhány kanyarral egy erdei pihenőhöz vezet az út, onnan az országútra. A nap utolsó pecsétje a hotel előtti fán, aztán két lépéssel már a buszon vagyok.
A túra adatai:
A túra hossza: 28 km
Szintek: 533 m fel, 775 m le
Vízvételi helyek: az útvonalon nincs szabad vízvételi lehetőség.
Pecsételő pontok: 1. Hárskút, kocsma; 2. Augusztin-tanya, pihenő; 3. Pápavár-alja, a kereszteződésben, egy fán; 4. Gerence-völgy, Hotel Odvaskő, a kapu előtti fán.
