Hullámvasúton kopár bércek és erdős völgyek között.

A reggeli fények épp csak beleütköznek az Újlakyak palotájának homlokzatába, a mellette futó, rómaiak által kövezett utat munkások betonozzák. A kerítésen belül középkori freskó-arcok várják a felújítás végét, miközben a vár kútjából hatszáz éve tör fel a település egyetlen forrása. Újlaky Miklós, a vár nagyratörő ura, a koronát célozva végül meg kellett elégedjen a Bakony egy szeletével, és az új király, Mátyás barátságával. Hogy a keresztkomák vadásztak-e együtt a rengetegben, nem tudni, írás nem szól róla, csak a szájhagyomány. Az ittjártmátyáskirály tematika úgy szövi át a környék erdőségeit, mint a finom pókháló. Ahogy a Világverő, úgy Miklós úr is méltó utód nélkül maradt, hagyatékuk szilánkjait csak jóval később sikerült összeseperni. Palota szerencsecsillagát végül Thury György fényesítette újra, akinek várkapitánysága alatt a Sintér-hegyen és a Kopasz-hallgató tetején hiába készülődött a budai pasa nyolcezres serege, sem erővel, sem fondorlattal nem sikerült megtörni a kétszáz főnyi védelem elszántságát. A lófarkas kopja végül csak ötven év múlva került a vár fokára és lengett kitartóan a felszabadításig, amikor pont ugyanannyi oszmán kapott szabad elvonulást, mint ahány magyar egykor a legendás kapitány keze alatt szolgált. Kétszáz év viszonylagos nyugalma alatt, a Zichy család kezében fejlődött a vár igazi palotává, noha a szabadságharcok során két tornyát is elvesztette. Pusztulása a huszadik század elején kezdődött, amikor bányászati majd állami tulajdonba került, így akadt épp elég felújítani való az utóbbi évtizedekben. Úthenger pihen a járdán, térkőhalmok várják, hogy a helyükre kerüljenek, amint elhaladunk a vár mellett, a dombtetőre. 

A Piros a Kálvária felé irányít, egy lépcsősoron, panelházak mentén, kis idő múlva keresztezi a Csőszpuszta felé vezető utat. Jelzés van, ösvény nincs a domboldalon, toronyiránt lépkedek a nedvesen csillogó fűben, derékig érő, szúrós bogáncsok között, lábam el-eltépi a keresztben kúszó hajtásokat. Jobbra fordulva, az Inotára térő út mentén, az Inotai-vízfolyás és a vizéből duzzasztott tározó partján a duzzasztómű épületének csonkja áll. Az '50-es években lebetonozott medrű tó partján egykor Jancsó Miklós forgatott, ma horgásztóként üzemel, jelenleg nincs élet a körülötte. 

Betonút vezet Inota központjába, ahol a Böllér Söröző udvarán hangulatos japánkert fogad. Kis pihenő után, a baloldalon lezúduló vízesés mellett haladva, a házak közül egy hirtelen emelkedővel a Baglyas-hegy fennsíkjára térít a jel, bár maga a hegy még messze van. Az árvalányhajjal borított kopár területet villanyvezetékek hálózzák be, a gyalogösvények ezek alatt futnak. Emelkedő visz az első sziklagerinchez, melynek peremén a látványos panorámát ezer színű karsztbokorerdő szegélyezi. Az ösvény innen ereszkedik a Hideg-völgy vízfolyásának árkába, majd a másik oldalon meredeken indul felfelé. Kezdődik a bakonyi hullámvasutazás kopár hegygerincek és szurdokerdővel borított mély völgyek között, morzsalékos dolomiton fel és le, szuszogtató kaptatókkal, kopár sziklafalakkal, őszi színekkel festve. 

A szemközti sziklaoromról visszatekintve feltűnik az egykori November 7. Hőerőmű három hűtőtornya. Az ötvenes évek nagyberuházása a nyolcvanas évekre inkább nagy teherré vált, a munkaversenyben épített gyár kéményei százhúsz tonna kén-dioxidot pöfögtek a levegőbe, miközben a növekvő igényeket már nem volt képes ellátni. A vas és acél országának a baráti Csehszlovákia segítségével felhúzott büszkeségénél Rákosi Mátyás a csillagos eget jelölte ki az építkezés határaként, végül a nyolcemeletes kazáncsarnok és a hatvan méter magas hűtőtornyok is éteri magasságokba lendítették a szocialista eszményt. Az építkezés önkénteseiként rabokat is kijelöltek, leghíresebb raktárosa Hamvas Béla volt. Jelenleg vezetett séták keretében látogatható, művészetrajongóknak erősen ajánlott: az erőmű lakótelepéhez épített művelődési ház omladozó falait többek között Kovács Margit, Hincz Gyula és Rozsda Endre alkotásai díszítik. 

Noha a Baglyas-hegy inkább csak domb, a maga 362 méteres magasságával, az oda vezető út, az erős szembeszél miatt valódi csúcstámadásnak tűnik. A Keleti-Bakony teljes körpanorámája élvezhető a tetejére telepített antenna tövéből és a fődolomit rög csúcsán kopjafa is áll, a szovjet csapatok kivonulásának emlékeként. Egy vasoszlopra rögzítve, rozsdás szelencéjében lapul a túrapecsét.

A kopár táj dolomit sziklagyepe ritka növényeket rejt, de most sokkal érdekesebb az a hollópár, akik kitartóan követnek a Szenes-horogig, míg elnyel az erdő. A füves területen jelzést nem látok, nincs mire festeni, csak megyek az orrom után. Az út lejteni kezd, a horognak nevezett száraz szurdokvölgy aljáig. Rövid séta a képzeletbeli folyó medrében, majd meredek kapaszkodás a másik oldalra.

A szeles fennsíkon ahol megpihen a láb, fűtenger hullámzik a dombok között. A törpe fák, cserjék között újabb sziklafal tűnik fel, újabb horoggal, ami újabb mászókát sejtet. Míg ez bekövetkezik, lehet gyönyörködni az őszi lombszínekkel borított sziklaélekben.

Minden horognak vége szakad egyszer, jutalmul a túloldalon újabb panoráma vár, kilátással a többi gerincre. Ez az út utolsó szépkilátója, érdemes elidőzni, szemlélni az őszi vöröseket, rozsdákat, vakító fehéreket a metsző kék háttér előtt. Jobbról fenyőillatot hord a szél, a bércek éles kontúrjain tűlevelűek kapaszkodnak.

A Valéria-erdő árnyékából a Rizling utcába csöppenek, Iszkaszentgyörgy peremén. Az ország egyetlen piramisa az út mellett áll, másolat, a helyén álló erdeti építtetője Pappenheim Szigfrid gróf, aki elhunyt barátja emlékének adózott. Ennél nagyobb látványosság a falu kastélya. Három család, három divat szerint alakította mai formájára: Amadé barokk, Bajzáth klasszicista, Pappenheim neobarokk vízióinak megtestesülése. 

Pappenheim Szigfrid álmodozó ember volt, valódi idealista. A művészetnek élt, csaknem egész vagyonát műtárgyakra költötte, földi dolgokkal nem sokat törődött, ám az utolsó pillanatban mégis értő kezekbe adta a birtokot. A lettországból elszármazott báró sikerrel vette kézbe az ügyeket és a birtokos lányának szívét is. Egyetlen gyermekük, Sybill ma Olaszországban él, de kiválóan beszél magyarul, az államosításig Magyarországon tanult. Ma is aktív, túl a kilencvenen, néhány éve részt vett a tiszteletére emelt pavilon avatásán. 

A franciakert szigorúsága, szimmetriája csak nyomokban lelhető fel, értő kezekbe kerülve visszatérne a geometria. Jelenlegi tulajdonosa, egy finn műgyűjtő felújította a főépületet, nyaranta megnyitja a látogatók előtt. A másik szárny az iskoláé. Az egykori istálló ma tornaterem. Rövid sétaút az utolsó jelzésig, mosoly, üdvözlés, a buszmegállóban gyümölccsel kínálnak, a park fáiról potyog a vadgesztenye. 

A túra adatai:

A túra hossza: 22 km

Szint: 510 m fel, 537 m le

Pecsételő pontok: 1. Várpalota, Múzeumkert Vendéglő; 2. Baglyas-hegy; 3. Iszkaszentgyörgy, Patkó Presszó

Vízvételi helyek: 1. Várpalota, utcai vízcsap; 2. Inota, Böllér Söröző udvara; 3. Iszkaszentgörgy, Rákóczi utcai vízcsap