Hallgatni arany, hallgatni erény.

Oroszlány, az egykori bányászváros főutcáján kerékpáros pedálozik komótosan, mikor a busz a körforgalomnál megáll. A Gresók már sütnek, rongyoskiflivel, kávéval indul a vasárnap. A városból kivezető út a templomok és a temető mellett visz a Vértes csendjébe, amely nem is olyan csendes: nagyobb az élet, mint előtte a blokkházak között. A majki remeteség egykori épülete megért egy külön túranapot.

Nem a némasági fogadalmat tevő kamalduliak az első szerzetesrend ezen a vidéken. A jóval nyitottabb, világiasabb premontrei rend, megalapítása után nemsokkal, a 13. században érkezett az országba Hartvik püspök közbenjárására, aki Könyves Kálmán bizalmasa és egyúttal a rendalapító Norbert rokona volt. Mintegy harminc rendházuk közül az egyik legjelentősebb, a hiteleshelyként, jogi iratok kiállítójaként megkerülhetetlen Majkon épült fel, melynek alapjai ma is fellelhetők a park túloldalán. A török időkben a kolostor elnéptelenedett, végül a birtokot megszerző Esterházy család a területet 1733-ban a kamalduli szerzeteseknek ajánlotta fel, ezzel a rend negyedik hazai remetésége lett. Miért pont nekik? A Rákóczi-szabadságharc leverése utáni csendes ellenállás szimbólumaként letelepített néma barátok a világtól elzártan, napi nyolc imával jártak közbe azok lelki üdvéért, akik ezt már nem tehették meg. Maga a fejedelem is békére lelt a francia kamalduli barátok közt, szívét is ott temették el. 

A rendet alapító Szent Romuald, a gazdag nemesifjak életét élte Ravennában, mikor tanúja lett a szavak pusztító erejének: apja, egy birtokvita miatt megölte rokonukat. Romuald, apja helyett vezekelve szerzetes lett, a bencések rendjének -  engedelmesség, szegénység, tisztaság - szigorú regulája mellett, a némaságot is bevezette a szabályzatba. Látomása szerint, melyben fehér csuhás szerzetesek haladnak a mennybe egy hosszú lépcsősoron, az üdvösséghez, a folyamatos munka és imádság mellett, a szótlanság vezet. 

Az épületegyüttes központja a Foresteria, ahol a közösségi terek és a vendégszobák kaptak helyet. Földszintjén a refektórium, a közös ebédlő, melynek falainak medalionjaiban az alapító szent életének állomásai jelennek meg, magyar királyok portréival együtt. Legnagyobb méretű falképe az utolsó vacsorát ábrázolja. A szerzetesek ritkán látogattak ide, magányosan éltek és étkeztek, évente néhány napig - december 28. és január 2. között megtörhették a hallgatási fogadalmat. Ekkor az ebédlőben halat, zöldségeket, kenyeret fogyasztottak vizezett borral. Hétköznapi életükben káposztából készült ételeken és kenyéren éltek, kávét ittak. A főépületben feltárták és újjá építették a kenyérsütő kemencét, ahol a napi fejadagok, a fél kilós kenyerek sültek. 

Kovácsoltvas kapu vezet át a Klauzúra, a remeték elzárt területére. Cellaházaik, melyek oromzatán a támogató nemesi családok címereit helyezték el, tágasak, kényelmesek voltak, műhellyel, saját kis kertrésszel. Napjaik nagy része imádkozással telt, fogadalmuk szerint nyolc alkalommal könyörögtek az emberiség lelki üdvéért. Első imájukat hajnali négykor mondták el. Segítőik, a nem felszentelt barátok végezték a halastó, a malom és a gyümölcsös körüli munkákat, ellenőrizték a remeték egészségi állapotát. Ha a kis ház egyik ablaknyílásában gyertyafényt láttak, azonnal értesítették az orvost. Ilyenkor a rendfőnök engedélyt adott a remetének a beszédre, gyógyulása érdekében. A házak közelében áll az egykori templom megmaradt tornya, ahol a közös miséken vehettek részt a szerzetesek. A közösségi életnek végül II. József rendelete vetett véget: feloszlatta a nem hasznos munkát végző rendeket. A remeték szétszéledtek, a területet kisajátította a kamara. Néhány év múlva ismét a család birtokába került, ekkor posztógyár működött itt, a munkások a barátlakásokban szálltak meg. A templom is ezidőtájt égett le, köveit környékbeli építkezésekhez hordták el. 

A két világháború közt vadászkastélyként újították fel, ide házasodott Károlyi Margit grófnő, akinek személyisége a kastély végnapjait is meghatározta. Férje, Esterházy Móric hatalmas birtoktesten gazdálkodott, az országgyűlés tagjaként aktívan politizált, részt vett a II. világháborúból való kiugrási kísérletben, emiatt a nyilasok deportálták. A háború végén, származása miatt, a kommunisták telepítették ki Budapestről egy heves megyei faluba, ahol sírásóként dolgozott. Felesége, mivel Majk volt a hivatalos lakcíme, nem tartott velük, Emma testvérével a 13-as számú cellaházba költözött és egyszerű emberként élt ott haláláig. Négy gyeremeke közül egy paralízisben halt meg, másikuk a fronton. A legkisebb, Mónika, édesapjával '56-ban  Bécsbe távozott. A grófnő oda sem követte őket, nem hagyta el a hazáját. Tartotta a kapcsolatot itthon maradt fiával és unokáival, akik közül a legismertebb Esterházy Péter író, gyermekkorában, testvérével együtt, gyakran vendégeskedett Majkon. Itteni élményei regényeiben és a grófnőről szóló filmben is megjelennek, ahol testvére nyilatkozik.

Margit grófnő szigorú és takarékos volt, életét a jótékonykodás töltötte ki. Idős korában számos macskát tartott, akik bolháikat szórták szét és az asztalról ettek, a fiúk, játékból gyakran dobálták át őket a kerítésen. Kati nevű tehene végelgyengülésben halt meg, családtagként. Nappal keményen dolgozott, este, húgával együtt, francia lapokat olvasgattak. Hitéleti kérdésekről levelezett a környékbeli plébánosokkal és latinul magával a pápával is, akit még korábbról ismert. Minden rászorulót támogatott, aki hozzá fordult, senkit nem utasított el még akkor sem, amikor elszegényedett. Öltözködésével falusi parasztasszony benyomását keltette, mindenkivel csak Margit néninek hívatta magát, ám nemesi tartása haláláig megmaradt. Testvérével együtt a fóti családi kriptában temették el, férje Mariazellben nyugszik. 

A kastély, egyre romló állaga mellett, volt kórház, munkásszálló, művésztelep, úttörőtábor, végül a '60-as években megkezdődött a helyreállítása, amely egészen a közelmúltig tartott. Érdekes keresztmetszetét nyújtja minden korszaknak, amelyen keresztül ment, a premontreiektől a kamalduliakon át az Esterházy családig. Környezete békés, rendezett, a halastó partjáról, a fák lombjai között még látható a templomtorony, ahogy elmenőben visszanézünk. 

Néhány lépéssel az erdő következik, szelíd hullámvasutazással, végül nyílt terepen tűz a nap. A jelzést követve, Vértessomló utolsó utcáján, a temető másik végében, egy információs táblán lóg a pecsét, mely az aznapi út végét jelzi. 

A túra adatai:

A túra hossza: 8 km, 123 m fel, 86 m le

Pecsételő pontok: 1. Oroszlány, Czermann Panzió (Alkotmány u. 10.); 2. Vértessomló, Vértes Natúrpark információs tábla

Vízvételi helyek: 1. Oroszlány, temető; 2. Majk, remeteség és a tóparti vízcsap; 3. Vértessomló, temető