Az Ős-Duna medrében.
Álmos kutya kapja fel a fejét a kerítés mögött, aztán vakkant, mégis csak ő itt az őr. A közeli házakból megneszelik a többiek, hogy nem várt esemény zajlik kora reggel a Hídfő utcában, terjed a riadólánc: Ponty utca, Meder utca - mindenkinek van véleménye arról, miért nem kéne itt lennem. A vízparton már csendesebb, mikor egy fa törzsén feltűnik a piros csatlakozó, amely a sétányon balra fordít. Nem jut mindenkinek rózsaszín reggeli fény, a túlpart fái fotogénebbek, az itteniek a délutáni sárgákat várják. Vadkacsák siklanak a víz tükrén, ők a korán kelők, társaik az árnyas stégek lábánál, fejüket szárnyuk alá dugva pihennek. Az egyik pad épp megfelel a reggelihez.
A sétány végén, a Strand utca lezárva, jókora kanyargással, a Fő utca vezet vissza a Bajai útra. A benzinkutas nem ajánlja a saját kávéjukat, a dobozoshoz nincs kedvem. Csendesebb szervízút váltja ki a forgalmas főútvonal betonját, balra fordít, egy dűlőútra, a Szovjet Atombunker Múzeum előtt. Az egykori katonai légvédelmi bázis kulcsszerepet töltött be a hidegháborús paranoia időszakában: a közelben szállt le Leonyid Brezsnyev gépe, aki villám megbeszélést tartott Kádár Jánossal a gazdasági reformok szükségtelenségéről, és innen indítottak volna atomtámadást Ausztria és Olaszország ellen, egy esetleges agresszió esetén. Ma már csak legyek és dongók zümmögése tölti be a levegőt, ahogy a bokorsoron túl feltűnnek Dunavarsány első házai. Korai még a pecsételő pontot keresni, a pizzéria helyett a Colibri Diszkontban friss kávé vár, noha a céges bélyegzőt nem adják ki. Valahogy mégis sikeres a reggel, a Bakterház tulajdonosa épp a napernyő alól felügyeli a szökőkút tisztítását, a túrabélyegző is előkerül a pult alól.
A közeli kávéház közönsége a kinti asztaloknál ejtőzik, nyitva a pék, a hentes, a zöldséges. Autók kerülgetik a kerékpárosokat, akik a gyalogosok közt cikáznak, előttük babakocsikat tolnak át az úton. Balra nem várt különlegesség: a régi ÁFÉSZ bolt. Nem a csótányirtó, inkább az eredeti ablakrács miatt. Múzeumban látni hasonlót.
Retró üzlet után virágmintákkal festett ház, sportpálya, tűzoltóság, néhány kanyar után már az üdülőövezet beépített telkei sorakoznak. Itt-ott a vízpartokra is látni.
Egy mesterséges tórendszer közepén vág át a Piros. A múlt század eleje óta folyik kavicsbányászat a területen nagy kiterjedésű gödröket kialakítva, melyek akár a harminc méteres mélységet is elérhetik. A kitermelés során talajvíz kerül a felszínre, mely a felhagyott bányákban is megmarad, így keletkezik a bányató. Némelyikben engedélyezett a strandolás, másoknál a horgászat, emiatt a vidéknek turisztikai vonzereje is lehet. A környék tavainak területe több, mint 300 hektár, ami - az aktív bányászati tevékenység miatt - jelenleg is növekszik. Egymás közelében zajlik a kitermelés és a kikapcsolódás, annak minden előnyével és hátrányával.
Az Ős-Duna egykori medre nagy mennyiségű hordalékot rejt, melynek alapja egy több millió évvel ezelőtt lesüllyedt hegység. A későbbi jégkorszakok során az Alpokból ide sodródott és aprózódott kőzetanyag terült szét a tájon, amelyen idővel megindult a termőtalaj képződés. Ezt a felső réteget lemarkolva kezdődik egy bányató élete. A bányászat hajnalán vasúton szállították a kitermelt anyagot, ma dömperek verik fel a port a földutakon. A homok és a kavics - együttesen: sóder - az építkezések egyik anyaga, kitermelése gazdasági előnyökkel jár. Ezt most nem tudom átérezni, ahogy a finom por rátelepszik a hajamra, böki a szememet.
A nemrégiben módosított útvonal a IV. tó végén a Bázis horgásztó felé kanyarít, az elkerített területen a víz tiszta, nyugodt, a környezet rendezett. Az út másik oldalán az ipari valóság: a szemközti bányából - belépni tilos - teherautók jönnek-mennek, zaj és porfelhő kíséri őket. Lakókocsi igyekszik a kemping felé, a következő kanyarban hátsó kereke az árokba farol. A Bugyi felé futó országúton jobbra térve máris balra irányítana a jelzés, ha észrevenném. Egy szamár állja el az utat a következő kanyarban, mögötte zárt kapu, ami gyanús jel. A túratervező egy beugróval visszanyilaz, a ház oldalsó kerítése mentén vezet a kiserdőbe, ahol a közlekedés zaja és a kutyák távolodó csaholásától kísérve egy kis csendet remélek. A régi Pirosat jobbra kapu zárja el, magánterületté vált. Az irány marad, jobb kanyar helyett, egyenesen a kiserdőn át. Jelzés nincs, csak út van. A dűlő bal oldalán újabb bánya markolója csikorogva növeli a mellette púposodó sóderkupacot. A földút vége jobbra térít, nem meglepő, egy újabb, még nagyobb bánya felé. Jobbra, balra tilos letérni - ennyi tiltó táblát még nem láttam turistaúton.
Eltűnődöm, mennyire éri meg a bányászat ezen a területen. Gazdasági érdekek állnak szemben a turisztikai érdekekkel, az itt lakók körül por, zaj. A lemarkolt termőterületek nem hiányoznak valakiknek? A felszínre került víztömeg nem hiányzik a talajból? Éles balkanyar után kutyaugatás térít magamhoz, szedem a lábam, hogy mielőbb kikerüljek a látóterükből. Sokáig hallani azt a furcsa, nyikorgással kevert morajt, amit a bányák felől hoz a szél. A Duna-Tisza-csatorna hídjkorlátja rozsdás, horpadt, alul a folyó nyugodtan ékelődik a szántóföldek közé. Nehezen képzelem el, hogy egykor ennek a víznek a létrejötte stratégiai fontosságú ügy volt: épületfa és só utazott volna rajta a Duna és a Tisza között. Harminc terv gördült 1715 óta az egymást követő országgyűlések elé, melyek mindegyike elbukott, leginkább anyagi okok miatt, mígnem az első kapavágást 1947-ben ejtették meg. Ezt nemsokára követte az utolsó is, még abban az évben. Összesen 22 kilométernyi víziút készült el Dunaharasztitól Sári határáig, mely vízelvezetésre, öntözésre használható, útként semmiképpen sem.
A forgalmas Fő úti erdőtől a földútat beton váltja fel, amely elhagyott kesztyűk, alsóneműk mellett halad Ócsa felé. Nagy szerelem lehet, amely a betonra festve üzen, lekopásig. Néhány utcával korábban ütemezem a letérést a Némedi útról a Sarokház étterem felé. A kereszteződésben autó fékez, vezetője a volán mögül igazít útba a pecsételőpont felé: a férjének üzeni, ő küldött, adja ki a pecsétet. A cukrászda zárva, az étterem oldalán csengetek. Gyors bélyegzés, nem kérek semmit, tempós sétával érem el az ófalui templomot, melynek derengő fénycsóvákkal hasított hűvösében végre csend vesz körül.
https://lattam-irom.blog.hu/2023/09/24/ocsa_kozepkori_sziget_a_szarazfoldon
A túra adatai:
A túra hossza: 24 km, 99 m fel, 92 m le
Pecsételő pontok: 1. Dunavarsány, Bakterház Pizzéria; 2. Ócsa, Sarokház Cukrászda és Étterem
Vízvételi helyek: 1. Dunavarsány, Vörösmarty Mihály utca, több működő nyomóskút; 2. Dunavarsány, Duna sétány; 3. Ócsa, Tájház (P-V); Gólyafészek cukrászda
Útviszonyok: könnyen járható földutak, betonutak
